Aktívház
Sokat dolgozunk azért, hogy a gyerekeinknek mindent megadjunk,
 közben elfeledkezünk arról, hogy az életterük megóvása lenne a legfőbb feladatunk.
MENÜ

Üdvözöllek a honlapomon!

 

Rusznák László vagyok két gyermek boldog édesapja. Néhány évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem egy gondolat az energiatakarékos házak új technológiával történő megépítéséről. Az ötletből használati mintaoltalom lett Magyarországon (3671-es lajstromszámmal). Jelenleg a megvalósítás folyamatban van, a ház építés alatt áll.

 

Támogatóim:

Debreczy Zoltán

Gépészmérnök, PHI által minősített passzívház-tervező gépészmérnök szellőzéstervező, a 2007-ben megalakult Magyar Passzívház Szövetség elnöke. A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán szervező üzemmérnökként végzett 1992-ben. Tempus ösztöndíjjal tanult, majd informatikusként dolgozott Németországban. Hazatérése után 2006-ban megalapította a légkomfort lakásszellőztető és passzívház épületgépészeti rendszerek tervezésével és forgalmazásával foglalkozó Magyar Légkomfort Társaság Kft.-t. 2007-ben megalapította a Passzívház Akadémia Kft.-t. 2008-ban első magyar szakemberként letette a darmstadti Passzívház Intézet passzívház-tervező vizsgáját. Az I. és II. Magyar Passzívház Konferencia szervező bizottságának tagja. A Magyar Passzívház Szövetség alapító tagja.

 

Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft.

Weber divízió

 

A Weber egy 43 országban 10000 dolgozót foglalkoztató nemzetközi csoport, mely a Saint-Gobain tagja. A Saint-Gobaint 1665-ben alapították Franciaországban, mára a világ egyik legnagyobb ipari csoportja lett, 35 milliárd eurós éves árbevétellel és 206 000 alkalmazottal. A Weber - a világ vezető habarcsgyártója a legfejlettebb technológián alapuló megoldások teljes skáláját kínálja annak érdekében, hogy a legmagasabb technikai követelményeknek is megfeleljen. 

http://www.weber-terranova.hu/

 

Rusznák László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet